Csabai Kálmán Csáktornya, 1915 – Miskolc, 1992
Csabai Kálmán pedagógus család harmadik gyermekeként született Csáktornyán. Elemi iskoláit Jászberényben, majd Szarvason végezte. A Képzőművészeti Főiskolán 1933 és 1938 között Benkhard Ágost növendéke volt, majd 1935 és 1938 között a tanársegédje is volt. Nyaranta a Főiskola miskolci művésztelepén dolgozott, itt kötelezte el magát a plein air és a nagybányai hagyományok mellett. 1938-ban Burghardt Rezső vette át a miskolci művésztelep vezetését, aki mellett tovább gazdagodott festői látásmódja.
1939-ben telepedett le véglegesen Miskolcon, és attól kezdve – művészi tevékenysége mellett – egészen 1975-ös nyugdíjba vonulásáig középiskolákban tanított, először a Fa- és Fémipari Szakiskolában, majd az 1960-as évektől a Kossuth Gimnáziumban. 1939-ben elnyerte a Balló Ede- és a Székely Bertalan-díjat. A miskolci Művésztelep egyik alapító tagjaként haláláig működött ott.
A nagybányai hagyományokon nevelkedett, naturalista felfogásban dolgozó, rendkívül termékeny és népszerű művész volt. Festett figurális kompozíciókat – köztük a Kossuth-díjas vájár, az Illegális plakátragasztók, a Diósgyőri olvasztó és a Dolgozók iskolája című munkákat –, arcképeket, s a természetet járva a borsodi táj motívumait örökítette meg. Az országos miskolci tárlatok létrehozásában számottevő szerepe volt. Jelentősek voltak szabadegyetemi előadásai és kiállításrendezései is. A miskolci Vaszary Terem vezetője is volt.
1952-ben Munkácsy-díjas lett. 1956-ban megkapta Miskolc város nagydíját. Az 1950-es évektől rendszeres résztvevője és szervezője volt a Borsodi Tárlatoknak. 1964-től többször rendezett egyéni kiállítást Miskolcon. A hazai gyűjtemények és magángyűjtők mellett az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Svájc, Hollandia, Németország, Franciaország, Olaszország és Japán gyűjtői őrzik munkáit. Művei megtalálhatók a Miskolci Képtár gyűjteményében.
Csabai Kálmán 1992. május 13-án hunyt el Miskolcon. Életműve a 20. századi magyar realista festészet egyik következetes és mélyen a borsodi tájhoz és közösséghez kötődő fejezete, amelynek értékét a nagybányai hagyományok iránti hűség, a miskolci képzőművészeti élet szervező szerepe és a pedagógiai örökség egyaránt meghatározza.
