Balla Béla Arad, 1882. augusztus 24. – Nagybánya, 1965.
Balla Béla – 1889-ig Büchler Béla – 1882. augusztus 24-én született Aradon. Rendszeresen nem végzett iskolákat: a négy elemi után kereskedőinas, majd nyomdász, üveges, pék, kőmíves és végül szabó lett. Azonban valamennyi foglalkozását hamarosan otthagyva minden idejét önművelésére fordította. Festeni tizennyolc éves korában kezdett.
1904-ben és 1905-ben tanult a nagybányai szabadiskolában, ahol Ferenczy Károly korrektúrája alatt sajátította el a festészet alapfogásait. Ebben az időszakban számos olyan növendékkel találkozunk Nagybányán, akik a későbbiekben a neós mozgalom, illetve a nemzetközi művészet meghatározó alakjai lettek: Bornemisza Géza, Boromisza Tibor, Czóbel Béla, Galimberti Sándor, Perlrott Csaba Vilmos és Réth Alfréd. Ezt követően Münchenben folytatta tanulmányait, és tanulmányúton járt Firenzében és Rómában is.
1908 nyarán Rippl-Rónai József pártfogásáért folyamodott, hogy a festőmester járjon közbe érdekében a kultuszminisztérium művészeti ügyosztályának vezetőjénél. Rippl-Rónai az „okos, ízléses művész-lélek” érdekében a közbenjárást meg is tette. 1909 őszén az aradi sajtóban nyílt levélben támadta a MIENK vezetőségét, amiért – véleménye szerint – megakadályozták kollekcióját a Könyves Kálmán Szalonban bemutatni. Az „arrivée-k” és a „nouveau-k” közötti generációs különbséget szóvá téve, Ady és a „holnaposok” mellett hitet téve zárta vehemens írását: „Az én időm közeleg…”
1911 tavaszán a Könyves Kálmán Szalon végre önálló kiállítását rendezte meg a Nagymező utcában. Több csoportos és egyéni tárlaton mutatta be műveit Budapesten, több alkalommal Aradon, Szatmáron és Kolozsváron, és munkái külföldre is eljutottak. A Lyka-hagyatékból előkerült, tizennégy lapot számláló fotóalbum vaskos, dinamikus ecsetvonásokat és élénk színeket használó, a fauveizmus által megérintett, erőteljes egyéniséget állít elénk.
Impresszionista kezdetek után a dekoratív irányzatok felé tájékozódva tájképeket, csendéleteket és figurális kompozíciókat festett. Rendkívül termékeny művész volt, képalkotása azonban egyenetlen színvonalú. Festett hagyományos naturalista és impresszionista tájképeket, megérintette a szecesszió, de hatott rá Matisse művészete is. Rajongott a modern francia művészetért, a nagybányai kolónián pedig Ziffer Sándor festészetét tartotta példaadónak.
1927-től felváltva Aradon és Nagybányán működött, egyre többet tartózkodva Nagybányán, ahol a művésztelep életében is részt vett. 1937-ben a megalakult Nagybányai Művészek Egyesületének választmányi tagjává, majd az 1941-ben újra megalakult Nagybányai Festők Társaságának törzstagjává választották. Élete utolsó éveit Nagybányán töltötte, tagja volt az itteni művésztelep maradványainak.
Művei megtalálhatók a Nemzeti Galériában és több hazai és erdélyi közgyűjteményben. Balla Béla pályája a századelő magyar progresszív törekvéseinek peremén bontakozott ki: nagybányai indíttatása, müncheni és olaszországi tanulmányai, valamint a fauveizmushoz való közeledése egy olyan életmű kontúrjait rajzolják ki, amelynek korai, legizgalmasabb fejezete mindmáig feldolgozatlan maradt a magyar művészettörténetben.
