Barcsay Jenő Katona, 1900. január 14. – Budapest, 1988. április 2.
Barcsay Jenő 1900. január 14-én született a mezőségi Katonán. Erdélyi fejedelmi család leszármazottja: Barcsay Ákos erdélyi fejedelem és Barcsay Ábrahám költő a család neves tagjai voltak. Őseivel ellentétben ő már szegénységben nevelkedett. Iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte meg, ezután a Kolozsvári Református Kollégiumban, majd Szamosújváron, később a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban folytatta, ahol érettségi vizsgát tett. Zenésznek készült, tanítói és kántori oklevelet szerzett, közben rajzolt, akvarelleket készített és gipszfigurákat másolt. Képzőművészeti tehetségét Marosvásárhelyen Gulyás Károly rajztanár fedezte fel. Budapesten 1919 őszén iratkozott be a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1924-ben végzett. Mesterei Vaszary János és Rudnay Gyula voltak. Tanárai közül Lyka Károly művészettörténész tett még rá nagy hatást, akivel évtizedeken keresztül szoros barátságot ápolt.
Tanulmányai idején, mivel sem családi segítségre, sem a megígért támogatásra nem számíthatott, szinte nyomorgott, több társával együtt a főiskola egyik epreskerti helyiségében húzta meg magát. 1926 őszétől egyéves ösztöndíjjal Párizsba utazott, ahol elementáris erővel hatott rá Paul Cézanne festészete, amely egy életen át bűvöletében tartotta. 1927-ben Firenzében járt, majd 1929–30-ban ismét Párizsban dolgozott állami ösztöndíjjal. A nyarakat Szentendrén töltötte. 1929-ben csatlakozott a Szentendrei Festők Társaságához, 1934-ben tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának, 1938-ban pedig a Szinyei Társaságnak. 1925-ben és 1926-ban a nyár jelentős részét Makón és Hódmezővásárhelyen töltötte, és a dél-alföldi városokban eltöltött idő segítségével ébredt rá először a tájábrázolásban rejlő konstruktív szerkezeti elvekre.
1931-től 1945-ig egy ipari tanuló iskolában tanított könyvelést, matematikát, géptant és irodalmat, a pénzből függetleníteni tudta magát. 1945-ben Szőnyi István közreműködésével a Magyar Képzőművészeti Főiskola anatómia és szemléleti látszattan professzora lett. 1953-ban megbízást kapott az anatómia tankönyv megírására, amit néhány hónap alatt elkészített, és az „év legszebb könyve” kitüntetést nyerte el. A könyv több nyelvre is le lett fordítva, és tankönyvként használják. Az eleinte háromezer példányban kiadott Művészeti anatómia című albumát mára tizenöt nyelvre lefordították, és egyetemi tankönyvként használják. Könyvei közül kiemelkedik még az Ember és drapéria (1958) és a Forma és tér (1966).
Festészetét szigorú szerkezet és a mély kolorit remek egysége jellemzi. Első jellegzetesen egyéni képe a Munkásleány, egyszerű formákkal és vastag kontúrokkal. 1932-ben a Tamás Galériában állított ki, ekkoriban főleg nagy távlatú tájképeket és rézkarcokat készített. Figurális alkotásai monumentális hatásúak. 1938 körül erősen közeledett a nonfiguratív konstruktivizmushoz, képein erős fekete kontúrok közt mélytüzű színek csillannak fel. 1949-ben hatalmas mozaikterve vezeti be új stílusát, amelyben figurális kompozíciók, szentendrei részletek és szobabelsők valós motívumai absztrakt rendben sorakoznak. Idős korára eljutott a konstruktív rendszerszemlélethez, amikor festményeire a leegyszerűsített geometriai alakzatok a jellemzők. Az 1960-as évektől számos nagyméretű mozaikot készített. 1969-ben megbízást kapott a szentendrei kultúrház mozaikjának elkészítésére, amelyhez muranói üveget használt, és először készített aranyból hátteret. Nevét dicséri a pesti Magyar Színház és a Miskolci Egyetem díszítése is.
Művészetét 1938-ban Zichy Mihály grafikai díjjal, 1955-ben Tornyai-éremmel, 1967-ben Pro Arte-díjjal, 1983-ban SZOT-díjjal jutalmazták. 1954-ben és 1985-ben megkapta a Kossuth-díjat, 1970-ben a II. Nemzetközi Festészeti Fesztivál díját. 1964-ben lett érdemes művész, 1969-ben kiváló művész. 1929-ben és 1964-ben részt vett a velencei Biennálén.
Barcsay Jenő élete jelentős részét, leginkább a tavasztól őszig terjedő időszakot Szentendrén töltötte, aktívan részt vett a város kulturális életében, amelynek díszpolgára lett. Szentendrén 1978-ban nyílt meg a művész életművét bemutató Barcsay Múzeum. Nyolcvannyolc évesen, 1988. április 2-án hunyt el, sírja a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben található. Emlékét a fiatal képzőművészek részére adható Barcsay-díj őrzi, a Képzőművészeti Egyetem nagy méretű kiállítóterme az ő nevét viseli. A magyar konstruktív-geometrikus művészet legjelentősebb egyénisége.
