Bencze László (Székesfehérvár, 1907. január 28. – Budapest, 1992. február 14.)
Bencze László 1907. január 28-án született Székesfehérváron. Ipar- és képzőművészeti tanulmányokat 1925-től 1928-ig az Iparművészeti Iskolában, 1928 és 1930 között a Képzőművészeti Főiskolán folytatott, ahol Benkhard Ágost volt a mestere. Informális mestereként Rudnay Gyulát tartotta számon. 1930-ban megszakította tanulmányait és Dudaron telepedett le, ott rajzolt és festett 1934-ig, utána felváltva Szadán, Dudaron és Budapesten alkotott 1939-ig. Az 1930-as években tanulmányutakat tett európai országokba, köztük Olaszországba és Hollandiába.
1939 és 1945 között a füleki Iparművek Rt. gyárában fajátéktervező és üzemvezető volt. 1945-től Budapesten, 1967-től Csopakon és a fővárosban élt és alkotott. 1948-tól 1957-ig tanított a Képzőművészeti Főiskolán. 1957-től húsz éven keresztül rendszeresen látogatta a kecskeméti művésztelepet.
Figurális műveket alkotott. Festett táj- és városképeket, de fő témája a magánnyal küzdő, ebből kitörni vágyó ember volt. Jellegzetesek könyöklő nőalakjai, töprengő figurái és önarcképei. Az 1930–1940-es években alkotott műveire a szociális érzékenység, a periférián élők ábrázolása jellemző. Készített életképeket, portrékat és monumentális műveket – mozaikot, seccót és pannót – egyaránt. Alkotói pályájának utolsó évtizedeiben a geometriai képábrázolás és a dekoratív síkábrázolás foglalkoztatta, ami pályájának markáns belső fejlődésvonalát rajzolja ki.
Köztéri munkáinak sorából kiemelkednek a következő alkotások: a Szüret (secco, 1956, Budapest, XXII. ker., Nagytétényi út 64., a Budafoki Pincészet mintaterme), az Asszonyok, anyák (sgraffito, 1958, Budapest, IV. ker., mai Szent László tér), a Figurális kompozíció (sgraffito, 1964, Karcag), a Szerelmespár – Dudari lakodalmas – Család (pannó, 1981, Dudar, Házasságkötő Terem), valamint az Olvasó parasztok (mozaik, 1984, Dudar, Művelődési Ház).
Első kiállítása 1933-ban volt az Ernst Múzeumban. Gyűjteményes tárlatait a Fényes Adolf Teremben rendezték meg 1949-ben, 1952-ben és 1953-ban, az Ernst Múzeumban 1960-ban mutatta be monumentális munkáinak terveit, a Dürer Teremben 1964-ben grafikáiból nyílt kiállítás, a Műcsarnokban 1979-ben rendeztek nagy összefoglaló tárlatot. Kritikái és elméleti írásai is megjelentek különböző napilapokban és folyóiratokban.
Díjai közül kiemelkedik az 1938-as Szinyei Társaság Tavaszi Szalonjának díja, az 1952-es Kossuth-díj, az 1954-es Koreai Népi Demokratikus Köztársaság állami kitüntetése, valamint az 1955-ös Munka Érdemrend arany fokozata. Munkái közgyűjteményekben találhatók: a Magyar Nemzeti Galériában, a szolnoki Damjanich János Múzeumban és a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban. Bencze László 1992. február 14-én hunyt el Budapesten. Életműve a 20. századi magyar figurális festészet egyik szociálisan érzékeny, következetes és sokrétű fejezete, amelynek értékét a köztéri munkák és a táblakép-festészet egyaránt bizonyítja.