Bod Éva keramikusművész 1924. március 7-én született Budapesten, és 2004. november 21-én hunyt el, szintén a fővárosban.Pályája szokatlan úton indult: 1948 és 1953 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán kémia-fizika szakon tanult, majd 1953-ban szerezte meg kémia-fizika szakos tanári oklevelét. Képzőművészeti tanulmányokat sosem folytatott: a kerámiával 1960 óta foglalkozott, teljesen önképzés útján, autodidaktaként. 1961-től a Művészeti Alap, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja volt.
Munkássága első évtizedeiben főként korongozott edényeket, falitálakat, rusztikus felületű nagyméretű vázákat és mozaik faliképeket készített, saját fejlesztésű mázaival újszerű felületi hatásokat elérve, magas hőfokon égő alapanyagokkal dolgozva. Kémikusi háttere alkotói módszerében is meghatározó maradt: a korabeli kritika szerint egy-egy máz kikísérletezéséhez rendszeresen több tucat próbadarabot készített, és formavilágát – szemben a népi ihletésű magyar kerámiahagyománnyal – inkább az ókori mediterrán kultúrák és a régi kínai kerámia egyszerű, archaikus arányai határozták meg, ami miatt a szakírók (Németh Lajos, Koczogh Ákos, Perneczky Géza, Brestyánszky Ilona) többször Zsolnay Vilmos kísérletező szelleméhez hasonlították.
Első önálló kiállítását 1965-ben rendezték Budapesten, a Fényes Adolf Teremben, ezt követően több vidéki múzeumban is bemutatkozott, köztük Szegeden, Pécsett, Szombathelyen, Veszprémben, Nagykanizsán, Egerben és Tatán, majd 1969-től rendszeresen kiállított a budapesti Csók István Galériában. Nemzetközi elismertségét jelzi, hogy 1980-ban, 1982-ben és 1986-ban részt vett a franciaországi Vallaurisi Nemzetközi Kerámia Biennálén, ahol 1980-ban elnyerte a Céramique Moderne folyóirat díját. Külföldön Helsinkiben, Londonban (Royal Festival Hall), Berlinben, Bécsben és a németországi Rothenburgban is kiállított.
Szakmai pályáját két jelentős elismerés fémjelzi: 1982-ben Munkácsy-díjat, 1994-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét kapta. Az 1980-as évek végén kezdett kerámiafigurákkal foglalkozni: a századforduló polgári hangulatát idéző alakoktól a történelmi és színházi figurákig – köztük Sisiig, Angliai Erzsébetig, Kleopátráig és Déryné alakjáig – ívelő, jellegzetes sorozatokat alkotott, amelyekről a kritika kiemelte, hogy minden darab önálló karaktert hordoz.
Munkái ma is megtalálhatók jelentős hazai közgyűjteményekben: a budapesti Iparművészeti Múzeumban, a debreceni Déri Múzeumban, a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió gyűjteményében és a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. 1994-től egészen 2004-ig évente kiállított a Magyar Állami Operaházban. Bod Éva életműve a tudományos módszerességet és a művészi kísérletezést egyedülálló módon ötvöző fejezete a 20. századi magyar kerámiaművészetnek.
