Hollóházi Porcelánmanufaktúra Hollóháza, 1777 –
A Hollóházi Porcelánmanufaktúra Magyarország legrégebbi, ma is működő porcelángyára. Története egészen 1777-ig nyúlik vissza, amikor még üveghutaként működött. A huta azonban távol esett a fő közlekedési útvonalaktól és az üveggyártáshoz szükséges nyersanyagoktól, így a termelési költségek is jelentősek voltak. A manufaktúra 1777 óta a Károlyi grófok birtokán működött. A 19. század első felében több mint húsz kőedénygyárat alapítottak Magyarország területén, amelyekből ma már csak kettő maradt fenn: az egyik a Stingl Vince által 1826-ban alapított herendi, a másik a gróf Károlyi István által 1831-ben alapított hollóházi gyár. A kezdetektől számos bérlő állt a gyár élén; a krónikák Schätz János Frigyes, Martiny Sámuel és Bähr Károly nevét említik.
A fényes fehér mázzal bevont edényeket mélytüzű rózsák, mezei virágok és tarka csokrok díszítették, formavilágát a paraszti fazekasok munkái ihlették. A század végéig Hollóháza látta el a magyar falu lakosságát használati tárgyakkal és a falusi élet kellékeivel. A gyár legjelentősebb szakasza Istványi Ferenc nevéhez fűződik, aki 1860 és 1902 között volt az üzem bérlője és keramikusa. Ez idő alatt számtalan újítást vezetett be, és a versenyképtelenné vált telkibányai gyárat is átvette, majd azt a hollóházi gyárba olvasztotta. A kritikus időszakban, amikor a hazai gyárak jelentős része versenyképtelenné vált, Istványi a belföldi értékesítés mellett Bulgáriába, Németországba és Szerbiába is exportálta a gyár termékeit. A hollóházi üzem fénykora Istványi Ferenc 1902-ben bekövetkezett halálával lezárult. A vezetést apja halála után ifjabb Istványi Ferenc vette át, akinek szakmai hozzáértése azonban elmaradt apjáé mögött.
A második világháborúban súlyos károkat szenvedett gyárat 1948-ban államosították, majd helyreállították. Az első ötéves terv időszakában dísztárgyak helyett Hollóháza is porcelánszigetelőket gyártott. 1957-ben állították helyre az egykor szebb napokat látott gyárat: új festőcsarnokot és transzformátorházat építettek, korszerűsítették a masszamalmot, és beindították a kerámiaipari szakmunkásképzést. Néhány éves ipari porcelángyártás után 1957 óta gyárt Hollóháza használati porcelánt: edényeket és dísztárgyakat. Az 1960-as évek elejétől szakképzett és tehetséges iparművészek vették át a termékválaszték fejlesztésének feladatát. Mivel a gyár jól teljesített és ez volt a környék egyetlen ipari létesítménye, Steiner László igazgató kezdeményezésére a Finomkerámiai Művek 1965-ben elrendelte az üzem teljes felújítását. Az 1972-ben befejezett rekonstrukció eredményeképpen egy európai szintű, korszerű gyár jelent meg a régi gyár helyén, ahol a propán-bután gázfűtésű alagútkemencék lehetővé tették a keményporcelán gyártását. A foglalkoztatottak száma az előző 300-ról közel 1000-re emelkedett.
A rekonstrukciót követően Hollóháza lett a porcelándesign magyarországi gyakorlati megvalósítója. A gyárnak a 70-es években sikerült olyan hírneves művészeket megnyernie dekorációk készítésére, mint Victor Vasarely vagy Szász Endre. Rajtuk kívül Faragó Miklós, Amerigo Tot és Somogyi József is éltek a lehetőséggel, és itt hagyták alkotásaikat, ezzel alapozva meg a hollóházi porcelán népszerűségét és jövőjét. A gyár privatizációjára 1992-ben került sor. Védjegyük 1992 óta a babérkoszorúval övezett koronás holló, alatta a Hollóháza Hungary felirat.
A kétezres években a nemzetközi piacot egyre inkább elárasztották a tömegtermelés árucikkei, így a kis kézműves gyárak hátrányba kerültek, és 2020-ra a több mint 240 éve működő manufaktúra is nehéz gazdasági helyzetbe jutott. A Hollóházi Porcelánmanufaktúra Kft. új tulajdonosának köszönhetően új célokat tűzött ki, és arra törekszik, hogy a hollóházi porcelán visszanyerje régi fényét, és a fiatalabb generációk számára is fenntartható, szerethető használati tárggyá váljon. Az alapanyagok és receptúrák a régi minőséget követik, miközben a dizájn a legújabb trendekhez igazodik. A gyár 2017 óta hungarikum. A hollóházi porcelán ma már a világ minden táján megtalálható, George Bush ebédlőjében éppúgy, mint a Vatikán gyűjteményében.