Konfár Gyula
Budapest, 1933. május 13. – Budapest, 2008. szeptember 9.
Konfár Gyula 1933-ban Budapest egyik munkáskerületében, Angyalföldön született. Tehetségét először Domanovszky Endre fedezte fel, akivel tanulmányai elvégezte után baráti viszony alakult ki. 1950 és 1957 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult; mesterei Domanovszky Endre, Kmetty János és Fónyi Géza voltak. A három mester eltérő szemlélete – Domanovszky konstruktív monumentalitása, Kmetty posztcézanne-i formarendje és Fónyi Géza lírai realizálása – együttesen olyan alapot teremtett, amelyből Konfár Gyula a maga sajátos, metafizikai irányultságú festői nyelvét kidolgozhatta.
1960 és 1963 között Derkovits-ösztöndíjban részesült, 1963-ban a Római Magyar Akadémia ösztöndíját nyerte el. 1964 és 1965 között a londoni Grosvenor Gallery tagja volt. 1960-ban szerepelt a Velencei Biennálén, 1964-ben kollektív tárlata volt Londonban. 1965 és 1975 között a Művészeti Alap szaklektora volt. 1966 és 1969 között a Kilencek művészcsoport tagja volt, 1968 és 1989 között a tokiói Gesoko Galéria tagja, 1990-ben pedig a tajvani kaohsziungi Wang’s Galéria tagja lett. Tanulmányutakat tett több kelet- és nyugat-európai országban is.
Tapasztalatainak és élményeinek képpé formálásával Konfár Gyula a világ spirituális megközelítését célozta meg, és olyan összetett képi struktúrákat keresett, amelyekben az ábrázolt jelenség egyszerre tükre a valóságnak és a valóságfelettinek. A stilizáció során a képi elemek új jelentést kapnak, emberi minőségek, erkölcsi és szellemi értékek hordozóivá lesznek, felszínre hozva az ábrázolt jelenség – táj, csendélet, portré és alakos kompozíció – spirituális aspektusait. A színt a motívum anyagi részének tekintette, médiumként értelmezte, és pasztózusan, plasztikai hatásokat keltő energikus ecsetkezeléssel vitte fel a vászonra, tudatosan építve a szimultán kontrasztokra is. Képein az áradó, szétterjedő kolorit színes szubsztrátummá áll össze, amelyben a képi elemek feloldódnak, egymásra és egymásba tolódnak, és virtuális szerkezeteket, formákat és alakzatokat képezve annak is matériájává lesznek, amit kifejeznek a létezés metafizikai – tér-, idő-, forma- és színdimenziókban megnyilatkozó – formáinak.
Portréin elől nem lehet szabadulni: olyan igézően néznek az arcok a képekről, hogy a néző nem tudja levenni a szemét róluk. Mesteri rajztudással húzta bele a kontúrokat a képekbe, miközben színeinek csodálatos gazdagságával érzékeltette az ábrázolt pillanat érzelmeit. Az Átváltozások, illetve a Napszakok címmel 1995-ben festett két képciklusa a magyar festészet maradandó teljesítményei közé tartozik.
1968-ban Munkácsy-díjat kapott. 1994 és 1996 között saját kiadású albumkatalógusa jelent meg három füzetben. 1996-ban a Magyar Művészeti Műhely alapító tagja, illetve elnöke lett. Munkáit a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Konfár Gyula 2008. szeptember 9-én hunyt el Budapesten. Életműve a 20. századi magyar festészet azon vonulatához tartozik, amely az avantgárd és a spirituális szemlélet ötvözésével önálló, nehezen beskatulyázható hangot ütött meg, és amely a hazai mellett a nemzetközi szakmai közönség figyelmét is tartósan felkeltette.
