Mácsai István (Budapest, 1922. április 5. – Budapest, 2005. szeptember 16.)
Mácsai István 1922. április 5-én született Budapesten. Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a 20. századi magyar figurális festészet jelentős alakja. Apai nagyapja, Lusztig Adolf az Arad megyei Mácsán született, innen a család neve. Kora gyerekkorától megszállottan rajzolt, tizenöt éves korától pedig már festett is. 1945 és 1949 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél növendéke volt.
1950 és 1956 között minden Magyar Képzőművészeti Kiállításon részt vett, és ebben az időszakban kétszer is Munkácsy Mihály-díjat kapott. Franciaországban, Hollandiában, Olaszországban és az Egyesült Államokban többször tett tanulmányutat. 1957-ben Párizsban járt, ahol Csernus Tiborral és feleségével, Sylvester Katalinnal töltött el egy időszakot, végül azonban hazatért. 1959-ben talált rá a nagyvonalú komponálás és a tárgyilagos realizmus egyensúlyán alapuló, sajátjának érzett stílusára. Első önálló kiállítása 1960-ban nyílt a Csók Galériában, ahol már több festménye is az új látásmód jegyeit mutatta.
Kezdetben az életképek, a portrék, a csendéletek és szimbolikus alkotások, később az ember épített környezete, lakóhelye, Budapest jelentette festészetének fő tárgyát. Festészetére jellemző a pontos rajz, kiegyensúlyozott kompozíció és a visszafogott, gyakran melankolikus színvilág. Talán senki sem adta még vissza a jellegzetes pesti épülettípus és az azok által alkotott utcák hangulatát úgy, mint ő. Kedvelte az idézetkép műfaját, így klasszikus festők figurái is megjelennek a pesti utcákon, gangokon, furcsa időutazóként. A szürnaturalista, fotórealista, hiperrealista festészet és az objektív kiemelés mögött emocionális indíttatás jellemzi művészetét.
Egyedi festői hangját jól szemléltetik legismertebb alkotásai. A Látomás (1978) kiskunfélegyházi utcán, a földszintes házak között a pocsolyában áll Marguerita Teresia infánsnőt ábrázol, mögötte nyíló udvarkapuban festője, Velázquez. A Téli vadászat (1988) Brueghel vadászait ábrázolja a kutyákkal a budapesti Szent István körút havas járdáin. Városfestőként Mácsai többnyire azt a környéket festette, ahol lakott, így lett idősebb korában a magyar festészetben témaként ritkán megjelenő Újlipótváros hétköznapi világának megörökítője.
Kiállításai és díjai dacára azonban Mácsai István kívülálló volt, elszigetelt, elsősorban azért, mert munkásságát festői értelemben nehéz volt besorolni, és az időnként felizzó figyelem ellenére műveit mindig egyfajta tanácstalanság és kivetettség övezte. Itthon társtalan volt, de a korabeli Amerikában a rejtett jelentésekkel teli, érzékeny, konzervatív vagy mágikus realizmus elfogadott irányzatnak számított. Egyéni kiállításai közül kiemelkedik az 1978-as Műcsarnok-beli tárlat, az 1982-es müncheni Galerie Rutzmoser-beli bemutató, az 1984-es amszterdami kiállítás, valamint az 1992-es és 1997-es Vigadó Galéria-beli tárlatai. Díjai közül kiemelkedik a Munkácsy-díj (1953, 1955), a Pro Urbe Budapest (1995) és a Magyar Köztársaság Érdemrendje (2002).
Mácsai János zenetörténész és Mácsai Pál színművész édesapja. Munkái a Magyar Nemzeti Galériában, a Budapest Galériában, a Rippl-Rónai József Múzeumban és a Körmendi-Csák Gyűjteményben találhatók. Mácsai István 2005. szeptember 16-án hunyt el Budapesten. Életműve, amelyet évtizedekig mellőzött a hivatalos kritika, a 2023-as kiscelli múzeumi életmű-kiállítással végre a szélesebb közönség előtt is a maga teljességében mutatkozott meg, és átírta a berögzült művészettörténeti kánont.
