Orosz István Kecskemét, 1951. október 24. –
Orosz István Kecskemét, 1951. október 24-én született. Apja, Orosz László irodalomtörténész volt. Apjához hasonlóan irodalommal szeretett volna foglalkozni, mégis a Magyar Iparművészeti Főiskolán szerzett grafikus diplomát 1975-ben. Mestere Balogh István tervezőgrafikus volt, és tanította többek között Rubik Ernő és Szoboszlay Péter rajzfilmrendező-grafikus is. Diplomamunkája a Kecskeméti Színház új arculatterve volt, amelynek elkészítése után felkérték díszletek és műsorfüzetek megtervezésére is.
A Pannónia Filmstúdió akkoriban háttérfestőket keresett a Lúdas Matyi című rajzfilmhez, és Orosz Istvánnak is szerződést ajánlottak. Rajzoló gyakornokként, háttértervezőként, majd rendezőként dolgozott, és három évtizedre a stúdiónál maradt. Első animációs filmje, a Csönd 1977-ben a Zágrábi Animációs Világfesztivál legjobb elsőfilmes elismerését hozta meg számára. A későbbiekben olyan emlékezetes filmeket rendezett, mint a Krakkói Animációs Rövidfilmfesztivál különdíját elnyert Álomfejtők (1980), valamint a film- és tévékritikusok díjával jutalmazott Ah, Amerika! (1985). Jelentős rendezései közé tartozik még a Vigyázat, lépcső! (1989), A kert (1993), a Sírj! (1995), Az idő látképei (2004), és a Horkay Istvánnal közösen rendezett, 2017-ben bemutatott Albrecht Dürer rinocérosza.
Önálló grafikai lapjait archaizáló formai elemek, művészettörténeti utalások, stílusidézetek és játékos önreflexiók rokonítják a posztmodern irányzatokkal. Munkáiban a természettudományok – különösen a geometria és az optika – témái vissza-visszatérnek, és foglalkoztatja a látás és a láttatás elmélete: az, ahogyan a befogadó feltételezett elvárásai befolyásolják a téri szerkezetek vizuális és tapasztalati észlelését. Az illuzionizmust, a kettős értelmű ábrákat és az anamorfózis technikáját következetesen alkalmazza: az ábrázolt témát az alkotásokban elsőre gyakran fel sem ismerjük, míg szemünk meg nem szokja a látványt, vagy nem helyezzük magunkat a megfelelő nézőpontba. Olykor segédeszköz – például egy krómozott henger tükröző felülete – is szükséges ahhoz, hogy összeálljon a kép. A kilencvenes években megszületett lépcsősorozatán térbeli lépcsőfokokra festett életnagyságú testrészleteket ábrázolt, amelyek egy bizonyos szögből nézve a lépcsőn fel- vagy lemenő teljes alak illuzionista képét adják. Ugyanebben az időszakban készítette híressé vált látszatarchitektúráit is.
1984 óta használja az Odüsszeiából kölcsönzött Utisz – ógörögül „Senki” – művésznevet, amelyet korábban Odüsszeusz használt álnévként a küklopsszal való összecsapás alkalmával. A jelképes, ironikus név értelmében Orosz művészete egyfajta támadás a szem ellen. Egyik legismertebb alkotása az 1990-es első szabad választásokra készített Továrisi, konyec! című politikai plakát, amely tányérsapkás szovjet tisztet ábrázol hátulról, és a rendszerváltozás egyik ikonikus vizuális dokumentumává vált. Ő az egyetlen magyarországi művész, akinek alkotása bekerült a londoni Tate Modern gyűjteményébe.
2002-ben az Iparművészeti Egyetemen habilitált mesteri diplomát kapott. 2004 és 2014 között a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének tanára volt, és nevéhez fűződik a Tervezőgrafikai Tanszék megalapítása. Szépirodalommal is foglalkozik: több verses-, novellás- és esszékötete mellett két regénye is megjelent, Sakkparti a szigeten és Páternoszter címmel.
Tagságai és díjai szerteágazóak. 1993-ban lett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, 2004–2007 között a testület ügyvezető elnöke, 2007 óta elnökségi tagja. 2004-ben tagjai közé választotta a Grafikusok Nemzetközi Szövetsége, az Alliance Graphique Internationale, 2011-ben a Magyar Művészeti Akadémia. Díjai között szerepel az 1990-es brnói grafikai biennále aranyérme, az 1991-es lahti plakátbiennále első díja, az 1991-es Balázs Béla-díj, az 1993-as Munkácsy Mihály-díj, a 2003-as Aranyrajzszög-életműdíj, a 2005-ös érdemes művész cím, a 2011-es Kossuth-díj, valamint a 2018-as Nemzet Művésze díj.
Orosz István életműve a 20–21. századi magyar grafika egyik legösszetettebb és nemzetközileg is legismertebb fejezete, amelyben az autonóm képzőművészet, az animáció, az alkalmazott grafika és a szépirodalom egyazon alkotói szemlélet különböző kifejeződési formáiként fonódik össze.
