Somos Miklós Miskolc, 1933 – Budakeszi, 2009
Somos Miklós 1933. január 17-én született Miskolcon. 1951-től 1957-ig tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Fónyi Géza volt a mestere. A hatvanas és a hetvenes években rendszeresen dolgozott Zsennyén. 1957-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja.
Személyes stílusa, melyre kezdetben az expresszionizmus volt hatással és melyet Perneczky Géza művészettörténész lírai realizmusnak nevezett, a hatvanas évek elején alakult ki. Szuggesztív hatású műveit reliefszerű erős plaszticitás, kötött kompozíció, zárt és absztrahált formák, valamint érzékeny színvilág jellemzik. Nagy hatással volt rá a középkor művészete. Tájképek és figurális művek mellett szívesen dolgozott fel bibliai témákat is. Egyedi szellemi töltésű, archaizáló stílusú, fajsúlyos életmű került ki keze alól hat évtized alatt. Festményeken, táblaképeken kívül számos freskót és mozaikmunkát is készített, amelyek jobbára egyházi épületek, templomok falain láthatók. Saját szavaival: „Festő vagyok, magyar és keresztény.”
Kiállításainak sorából kiemelkedik az 1965-ös Ernst Múzeumbeli bemutató, az 1967-es bolognai tárlat, az 1972-es Műcsarnok-beli gyűjteményes kiállítás, az 1981-es Dorottya Utcai Kiállítóterembeli tárlat, az 1984-es hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumbeli bemutató, valamint a 2001-es hatvani Moldvay Győző Galéria-beli kiállítás.
Díjai közül kiemelkedik az 1960 és 1963 között elnyert Derkovits-ösztöndíj, az 1969-es Tornyai-plakett, az 1972-es Egry József-díj, az 1973-as Munkácsy-díj, az 1987-es I. Táblaképfestészeti Biennálé díja Szegeden, a Szent Miklós Érdemrend Aranykeresztje, valamint a 2000-es XIV. Országos Tájképfestészeti Biennálé arany diplomája Hatvanban. 1989-ben más értelmiségiekkel közösen megalapította a Keresztény Értelmiségiek Szövetségét, 1997-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé választották, amelynek 2011-ben posztumusz tiszteleti tagja lett. Műveit a Magyar Nemzeti Galéria és számos hazai múzeum őrzi.
Somos Miklós 2009. december 27-én hunyt el Budakeszin. Életműve a 20. századi magyar festészet egyik legmélyebben vallásos és archaizáló szellemiségű fejezete, amelynek értékét a lírai realizmus személyes hangvétele, a középkori művészet iránti elkötelezettség és a szakrális tér következetes művelése egyaránt meghatározza.
