Az őskori művészet az emberiség legkorábbi vizuális kifejeződéseit foglalja magában, és bepillantást enged a korabeli közösségek életébe, hitébe és gondolkodásmódjába. A barlangok falain megjelenő állatábrázolásoktól a finom részletességgel kidolgozott szobrocskákig, a primitív ékszerektől a kerámiákig az őskori művészet lenyűgöző bizonyítékot nyújt arról, hogy már az írás előtti idők emberei is kreatív módon fejezték ki magukat, és tudatosan alakították környezetüket. A paleolitikumtól a neolitikumig vezető fejlődés során a művészet nem csupán díszítés volt, hanem vallási, rituális és társadalmi jelentőséggel is bírt.
A modern művészetekre nagy hatással volt az ősemberek művészete. Ha nem is őskori tárgyakat, de műtárgy és régiség felvásárlással kapcsolatban keressenek minket bizalommal.
Történelmi háttér
Amikor az őskori művészet témájáról beszélünk, érdemes tisztázni, mit nevezünk valójában őskornak. Ezt a történelmi korszakot prehisztorikus időszaknak is hívjuk, vagyis történelem előtti kornak. Mivel ebben az időben még nem létezett írásbeliség, a kutatók következtetésekre, régészeti leletekre és feltételezésekre támaszkodva rekonstruálják a korszakot.
Időben nagyjából i. e. 40 000 és i. e. 2 500 közé tehető, ám fontos megjegyezni, hogy ezek az évszámok nem tekinthetők kőbe vésett határoknak. Sokkal inkább irányadó pontok, amelyek kontinensenként és régiónként is változhatnak.
Az őskor kezdeti szakaszában a tárgyak még nem töltöttek be esztétikai szerepet, azonban a fejlődés során fokozatosan megjelenik a díszítés, a szimbolika és a művészi kifejezés igénye — így bontakozik ki maga az őskori művészet.
Az őskor hagyományosan három nagy korszakra oszlik: Paleolitikum, Mezolitikum és Neolitikum. Jelen írásunkban a Mezolitikum korszakát nem külön tárgyaljuk, hanem a Paleolitikum és a Neolitikum részeként ismertetjük.
Paleolitikum
A paleolitikum az az időszak, amikor az ember először kezdett el kőeszközöket használni. Ezzel egy időben jelenik meg a művészet is, vagyis innen datálható az őskori művészet kezdete. Ez a periódus nagyjából i. e. 40 000-ben indul és i. e. 10 000-ig tart.
Az őskori művészet ekkor még nem egyéni művészekhez köthető, hanem feltételezhetően a közösség minden tagja részt vett a tevékenységekben. A legjelentősebb művészeti lelőhelyek a mai Spanyolország és Franciaország területén találhatók, de a Kárpát-medence is meghatározó. Elmondható, hogy Európa kiemelt szerepet játszott a paleolitikum művészeti fejlődésében.
Ebben az időszakban az emberek gyűjtögető életmódot folytattak, és 30–40 fős törzsekben éltek. Életmódjukból fakadóan folyamatosan vándoroltak, ezért még nem beszélhetünk letelepedésről.
A művészeti leletek alapján megállapítható, hogy a barlangfestmények, az istenanya-szobrok és a különböző agyagtárgyak jellemezték az őskori művészet ezen szakaszát. Emellett már ekkor megjelentek a kagylóból és más természetes anyagokból készített ékszerek is.
Neolitikum
A neolitikum, vagyis az újkőkorszak a mai civilizációk kialakulásának hajnalát jelenti. A melegedő éghajlat következtében kialakult az állattenyésztés és a növénytermesztés, ami az embert fokozatosan a vándorló életmódról a letelepedés irányába terelte.
A neolitikum nagyjából i. e. 10 000-től i. e. 3 000-ig tartott. A korszak őskori művészete leginkább a kerámiához köthető, ez vált a fő művészeti ággá. A barlangrajzoktól fokozatosan eltávolodtak, és a mindennapi élethez kapcsolódó tárgyak díszítése került előtérbe.
A neolitikumban jelennek meg az első, tartósan lakott települések is. Az egyik legjelentősebb ilyen korai település a mai Törökország területén található Çatalhöyük, amely fontos régészeti és művészeti lelőhely.
Az őskori művészet szobrászata
Az őskori művészet egyik legfontosabb ága a különböző szobrok készítése. Kezdetben elsősorban állatábrázolások és istenanya-szobrok voltak jellemzőek. Az istenanya-szobrokra az a sajátosság, hogy a termékenységet szimbolizáló testrészeket erősen túlhangsúlyozták, míg a test többi részét sokszor csak elnagyoltan mintázták.
A termékenységi szobrokat általában agyagból vagy puhább kőzetből készítették. Általában nem haladták meg a 30 cm-es méretet, azonban a Dunántúlon találtak 60 cm magas figurákat is, amelyeknél már részletesen kidolgozott arckifejezések is megjelennek.
Az Észak-Balkánon és a Kárpát-medencében olyan szobrok is előkerültek, amelyek arcvonásai révült, transzszerű (esetleg bódult) állapotot tükröznek. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az őskori művészet – különösen a paleolitikum – időszakában a részletes arcábrázolás és a reális emberábrázolás ritka volt. Ennek oka nem ismert; lehetséges, hogy tabu volt, vagy kulturális jelentést hordozott.
A szobrokon időnként megjelennek hajviseletek, tetoválásokra utaló minták, és bizonyos esetekben feltételezik, hogy ruhát is aggatthattak rájuk. Ismét fontos kiemelni, hogy az őskori művészet kapcsán a pontos ok-okozati összefüggéseket nem ismerjük. A legtöbb értelmezés feltételezésen alapul, mivel írásos források nem maradtak fenn.
Paleolitikum szobrászata
Ezen korszakra továbbra is a már említett termékenységi szobrok voltak a legjellemzőbbek. Kidolgozásuk elnagyolt, sokszor gyermekded hatású, ugyanakkor a termékenységet jelképező testrészek – a mellek, a has, a nemi szerv és a combok – erőteljesen, részletesebben jelennek meg. A legtöbb ilyen szobor körülbelül 10 cm magas, és feltehetően kabalaként hordhatta őket magával az ősember. Valószínű, hogy a vadászatban és a vándorlás során védelmet vagy szerencsét reméltek tőlük.
A legtöbb termékenységi szobor az Atlanti-óceán partvidékén került elő, ami arra utal, hogy e tárgyak elterjedése és jelentősége szélesebb kulturális körben volt érzékelhető.
Willendorfi Vénusz – Az őskori művészet jelképe
Egyértelműen kimondható, hogy az őskori művészet egyik legismertebb ikonja a Willendorfi Vénusz. A szobor mindössze 11 cm magas, mészkőből készült, és egykor vörös okker festék borította. A vizsgálatok korát 22 000–24 000 évre datálják, és a Gravetti-kultúrához kötik. A figurán jól megfigyelhető a különböző termékenységi szimbólumok eltúlzott megjelenítése.
A szobor jelentésével kapcsolatban több elmélet is született. Egyes feltételezések szerint az akkori vallási rendszerhez kapcsolódó istenséget jelképezhetett; mások szerint egy matriarchális közösség vezetőjének ábrázolása lehetett. Az is elképzelhető, hogy a női ideált kifejező alkotásról van szó.
A szobrot Ausztriában fedezték fel, azonban az anyag nem erről a területről származik, így nagy valószínűséggel a vándorlások során került a lelőhelyre. Az őskori művészet ikonikus alkotása ma a Bécsi Természettudományi Múzeumban látható.
Számos hasonló szobrot ismerünk, köztük Magyarország területéről is. Ezeket a típusú alkotásokat gyűjtőnéven vénuszszobroknak nevezzük. A Willendorfi Vénusz hatása a későbbi művészetben is tetten érhető: például inspirációként szolgált Derkovits Gyula Anyaság című festményéhez is.
Gravetti Vénusz
A Gravetti Vénusz szintén jelentős alkotása az őskori művészetnek. 1922-ben találták Franciaországban, és nevéből adódóan a Gravetti-kultúrához kötik. Külön érdekessége, hogy teljesen sértetlen állapotban került elő. A régészek korát 24 000–26 000 évre teszik.
A szobor 15 cm magas, és mamutcsontból faragták. Ábrázolása több elemében hasonlít a Willendorfi Vénuszéhoz, különösen a termékenységet hangsúlyozó formáiban. Ma a párizsi Musée de l’Homme gyűjteményében tekinthető meg.
Hohle Fels-i Vénusz – Az őskori művészet legrégebbi embere
A szobor Németországban került elő 2008-ban. Az Aurignaci kultúrához köthető, és korát 31 000–35 000 évre becsülik. Jelenlegi ismereteink szerint ez a legrégebbi plasztikus emberábrázolás, vagyis az őskori művészet egyik legkorábbi fennmaradt alkotása.
Érdekesség, hogy a figurának nincs feje; helyette egy felfüggesztési pont található. Valószínűleg medálként vagy függődíszként viselték, amit a mindössze 6 cm-es magassága is alátámaszt. A fej hiánya talán arra vezethető vissza, hogy ebben az időszakban az ember részletes ábrázolása tabu lehetett. A termékenységre utaló szimbólumok azonban ezen a szobron is hangsúlyosan jelennek meg.
Brassempouyi Vénusz – Az őskori művészet arca
A szobor anyaga mamutcsont, és rendkívül kicsi, mindössze 3,6 cm magas. A kutatók korát körülbelül 25 000 évre teszik, azonban nincs egyértelmű konszenzus arra vonatkozóan, melyik kultúrához tartozik: egyesek a Gravetti-kultúrához, mások a magdalénihez sorolják, míg bizonyos szakemberek a Solutéri-kultúra alkotásának vélik.
Ezt tartják a legkorábbi ismert arcábrázolásnak. Bár az első ilyen alkotás, mégis idealizált, azaz szépítő módon próbálja bemutatni az ábrázolt személyt. Jelenleg a franciaországi Musée d’Archeologie Nationale gyűjteményében található.
Dolní Věstonice-i Vénusz – Az őskori művészet első kerámiája
Különösen érdekes ez a szobor, hiszen a paleolitikum időszakában a kerámia, azaz a kiégetett agyag használata még nem volt jellemző. Ennek ellenére ez a figurácska éppen ebből az anyagból készült.
A szobor korát 25 000–29 000 év közé teszik. 1925-ben fedezték fel a mai Csehország területén, és mindössze 11,5 cm magas.
Érdekesség, hogy egy amerikai műkereskedő a szobor értékét 40 millió dollárra becsülte. Bár ez csupán egy becslés, és egy aukción valószínűleg nem érné el ezt az összeget, az ilyen alkotások értéke mindig képes meglepetést okozni.
A neolitikum szobrászata
A neolitikum szobrászata jelentősen eltér a paleolitikumétól. A női ábrázolások már nem csupán a termékenység jelképei, hanem az élet mindennapi jeleneteit is megjelenítik. Ebben a korszakban a Vénusz-szobrok helyett elsősorban az ülő istenanya-figurák jellemzőek.
Termékenység-istennő Çatal Hüyükről
Çatal Hüyük az első ismert települések egyike volt, a mai Törökország területén található. Virágkorát i. e. 7 000 körül élte, amikor mintegy 1 000 ház állt itt az 5 000 fős lakosság számára. Ez a település az őskori művészet neolitikus korszakának egyik legjelentősebb lelőhelye.
A településen számos szobor került elő, ezek túlnyomó része termékenységi figurák és idolok volt, de akadnak közöttük vadásztémájú ábrázolások is. A fotón látható szobor egy trónon ülő női alakot ábrázol, a két mellette álló ragadozó nagymacska pedig a hatalom szimbólumaként értelmezhető.
Ayn Ghazal – Az őskori művészet nagy szobrai
Ez a lelőhely rendkívül jelentős az őskori művészet szempontjából. Itt kerültek elő az első nagyméretű szobrok, a település i. e. 7 200 és i. e. 6 250 között működhetett.
Az ásatások 1983-ban kezdődtek, és ekkor 15 szobor és 15 büszt került napvilágra, amelyek az első nagyméretű emberábrázolásoknak számítanak. Vélhetően halotti kultuszhoz kapcsolódhattak.
Egyes szobrok két fejjel rendelkeznek, ami feltehetően egy-egy házaspárt ábrázol, azonban az arcok nem hordoznak nemi jellegzetességeket. Anyaguk mészkő, az íriszeket bitumenből helyezték el. A szemek külön anyagból való megalkotása később jellemzővé vált az egyiptomi művészetben is.
A mészkövet nem faragták, hanem porrá őrölték, vízzel keverték, így vízhatlanná vált. A keveréket nád kötegre kenték fel, majd napon szárították. A szobrok között közel egy méteres alkotások is találhatók. Ma a Jordan Múzeumban tekinthetők meg, de egy szobor a párizsi Louvre gyűjteményében is helyet kapott.
Lepenski Vir – Az őskori művészet Szerbiában
A következő szobrok Szerbia területéről kerültek elő, ahol 1965 óta folynak ásatások. Ezek homokkőből készültek, és változatos ábrázolásokat mutatnak. Az őskori művészet neolitikus periódusához híven találhatók köztük geometrikus motívumok, de előfordulnak emberi alakokat ábrázoló szobrok is. Érdekes módon az emberi figurák egyáltalán nem realisztikusak; sokkal inkább hal-ember hibrid lények, vélhetően az akkori mitológiai elképzelésekhez kapcsolódva.
Szegvár-tűzkövesi idol – Az őskori művészet hazánkban
Hazánk legfontosabb lelőhelye az őskori művészet szempontjából Szegvár. A mai település területén már az őskorban is éltek emberek, virágkora i. e. 5 000 és i. e. 4 400 közé tehető. A szobrok a Tisza-kultúrához köthetők.
Az 1954 és 1989 közötti ásatások során öt szobrot tártak fel. Ezek agyagból készültek, és változatos ábrázolásokat mutatnak. Az első figurácska az úgynevezett Sarlós Isten, a második és harmadik szobor egy-egy zsámolyon ülő női alak. A negyedik szobor hermafrodita figurát ábrázol, míg az ötödik egy baltás istenség. Sokan a szoborcsoportot az ókori és görög mitológia előfutárának tartják.
Az őskori művészet kerámiái
A kerámia és a szobrászat határa az őskori művészet terén gyakran összeolvad, különösen a neolitikum idején, amikor már a kerámiaszobrok a jellemzők. Összességében elmondható, hogy kerámiáról valójában csak a neolitikumtól beszélhetünk.
Az edények típusai között találunk ember- és állatalakú edényeket, valamint temetkezési urnákat. Anyaguk lehetett agyag, fa, tökhéj vagy bőr. Az emberalakú edények – például a szegvári arcos edények – áldozati célzattal készülhettek, és ezek az edények csak a Kárpát-medencében fordultak elő. Az edények ábrázolása az akkori ismeretlen hitvilághoz és halotti kultuszhoz köthető. Az állati ábrázolások egyszerűbbek, de gyakoribbak voltak, mint az emberalakú edények. Ritkán előfordultak kocsi alakú edények is; Magyarországon két ilyen példány került elő, amelyek Európa legrégebbi ismert ilyen jellegű ábrázolásai.
A jellemző díszítmények közé tartoznak a karcolások, vésések, geometrikus minták, vonalak, cikk-cakkok, ívek, valamint szövés- és fonásminták. Minden kultúrához sajátos mintavilág tartozik, amely később a néprajzi kerámia tárgyakon is megfigyelhető. Magyarország területén több őskori művészeti kultúra is jelen volt, a legjelentősebbek a Kőrösi, a Vonaldíszes és a Tiszai kultúra.
Paleolitikum
A paleolitikum idején a kerámia szinte ismeretlen volt, azonban egy jelentős kivétel akad. A Dolní Věstonice lelőhelyről már korábban említést tettünk; ez tekinthető az őskor első ismert kerámiájának. Ezen a lelőhelyen nemcsak szobrok, hanem más kerámiaedények is előkerültek, amelyek a korszak ritka és értékes emlékei.
Neolitikum
A kerámia szempontjából a neolitikumi őskori művészet éles ellentétben áll a paleolitikummal. Míg a paleolitikumban a kerámia szinte ismeretlen volt, a neolitikum idején a kerámia a művészet egyik fő irányzatává vált. Európa mellett Kína és Japán területén is megtalálhatóak a korabeli kerámiai alkotások. A kerámiát rituális és használati célokra egyaránt alkalmazták, és ezeket a tárgyakat tudatosan, részletesen díszítették.
Dzsómon-kor
A Dzsómon-dinasztiát sok kutató a mai japán emberek közvetlen őseinek tekinti. E dinasztia korszaka i. e. 10 000 körül kezdődött, és egészen i. e. 300-ig tartott, így egy körülbelül 10 000 évig fennálló közösségről beszélhetünk. Az innen származó első kerámiaedények körülbelül 12 000 évesek, és jellegzetes vonaldíszítést kaptak, ami a Dzsómon-kultúra művészi stílusát tükrözi.
Jangsao-kultúra
Az őskori művészet kínai részének egyik legjelentősebb kultúrája a Jangsao-kultúra volt. Ez a kultúra i. e. 5 000 és i. e. 3 000 között létezett. Agyagedényeire jellemző a vöröses alapon fekete díszítés, és sok edényt festéssel is elláttak. Kedvelt motívumaik közé tartozik a hal, a béka, a szarvas, a madár, a maszk és különféle geometrikus minták. Az edények formái nem túl változatosak, de a díszítések gazdagsága és tudatossága a kultúra művészi értékét tükrözi.
Körös-kultúra
Hazánk legjelentősebb kerámiai kultúrája a Körös-kultúra volt, amely a mai Alföld és a Kárpát-medence területén alakult ki. A kultúra i. e. 8 200 és i. e. 7 200 között létezett.
Az edények díszítését ujj- és körömnyomkodással, csípéssel, illetve bekarcolással végezték. A korai fázisban a festés volt jellemző, míg a későbbi időszakban a fröcskölés technikáját alkalmazták. A Körös-kultúrának párhuzamai voltak Görögországban és Bulgáriában. Az edényeket kézzel készítették, ún. hurkatechnikával, amely a korai kerámiakészítés egyik jellegzetes módszere volt.
Festészet – Az őskori művészet képei
Ha az őskori művészetről beszélünk, nem hagyhatjuk ki a barlangfestészetet. Ez a művészeti ág a paleolitikum idején volt a legmeghatározóbb. A festmények tárgya leggyakrabban az állatok voltak, de előfordulnak geometrikus jelek, kézlenyomatok, valamint olyan szimbólumok is, amelyeket a kutatók az írás kezdetének tekintenek. Bizonyos esetekben embereket is ábrázoltak, de ez inkább a neolitikumra lesz jellemző.
A festmények célja erősen vitatott, és csupán feltételezések állnak rendelkezésre. A legelfogadottabb elmélet szerint a képek vadászmágiai célt szolgáltak. Emellett felmerült, hogy oktatási céllal készültek, azaz a gyermekeket a vadászatra tanították általuk. A totemállat-elmélet is népszerű, amelyet a ma élő törzsi kultúrák szokásai is alátámasztanak.
A festékanyagokat pigmentként föld, növényi nedvek, korom, szén és különféle ásványok képezték. Kötőanyagként vért, gyantát, mézet és különböző zsírokat alkalmaztak.
A festmények három típusát tartják a legelterjedtebbnek és legfontosabbnak:
- Makaróni rajzok – karcolatok, amelyek a barlangi medve kaparását utánozhatják.
- Kézlenyomatok – kezdetleges festékszóró technikával készültek: az ősember kezét a falhoz helyezte, egy lyukas rúdon keresztül festéket fújt, így körvonalazta a kezét.
- Állatábrázolások – a legjellemzőbb típus. Az idő előrehaladtával az állatok ábrázolása egyre pontosabbá vált, ami arra utal, hogy az ősember alaposan megfigyelte a természetet. Legtöbbször profilnézetben ábrázolták az állatokat, mozgásukat is igyekeztek visszaadni, ugyanakkor a tudatos kompozíció hiányzik. Külön érdekes, hogy a szikla egyenetlenségeit is felhasználták az ábrázolásokhoz.
Paleolitikum
A paleolitikum festészete sok szempontból érdekesebb, mint a neolitikumé, hiszen ekkor élte virágkorát a barlangfestészet. A festményeken gyakran az állatok állnak a középpontban, és a szobrokhoz képest jóval részletesebbek, jól megfigyelt anatómiai részleteket tartalmaznak, ami az ősember kiváló megfigyelőképességét tükrözi. A legtöbb barlangfestményt Spanyolország és Franciaország területén találták. Emellett jellemzőek a csontokra készült karcolatok is, amelyek szintén az őskori művészet különleges alkotásai közé tartoznak.
Lascaux-i barlang – Őskori művészet Mona Lisa-ja
Az őskori művészet legjelentősebb barlangfestmény- lelőhelye egyértelműen a Lascaux-barlang, amely Franciaország területén található. A barlang a magdaléni kultúrához köthető, és 15–17 ezer éves. A barlangot négy gyermek fedezte fel, az első szakember, aki megtekinthette, Henri Breuil volt.
A barlang falain számos állatábrázolás található, többek között őstulok, szarvasok, bölények, kecskék és szarvasok. Ragadozókat, például medvét és macskaféle állatokat is ábrázoltak. Az állatábrázolások mellett geometrikus jelek és ábrák, valamint egy madárfejű emberalak is megtalálható.
A Lascaux-barlang jelenleg nem látogatható az állagmegőrzési problémák miatt. Ugyanakkor létrehoztak egy másolatot, a Lascaux II-t, amely a nagyközönség számára elérhető, így a látogatók megtekinthetik a barlang lenyűgöző őskori művészeti alkotásait.
Altamira-barlang – Az el nem fogadott őskori művészet
A második legfontosabb barlangfestmény- lelőhely Spanyolország területén található, és érdekes történet fűződik hozzá. A barlangot 1868-ban fedezett fel egy helyi lakos véletlenül, miközben a kutyáját próbálta kimenteni. Az igazi áttörést azonban 1879-ben érték el, amikor a barlang birtokosának tulajdonosa fedezte fel az igazán nagyméretű rajzokat. Amikor a felfedezést tudományos körök elé tárták, eleinte nem fogadták el, mivel úgy gondolták, ezek a képek nem készülhettek akkor. A szerves anyagok vizsgálata azonban egyértelmű bizonyítékot szolgáltatott a festmények korára, így 1902-ben hivatalosan is elismerték őket.
A barlang falain mamutok, bölények, szarvasok és vaddisznók ábrázolásai találhatók. A barlang a magdaléni kultúrához köthető, bár korát tekintve sokkal régebbi, mint a francia Lascaux-barlang. A rajzok 30–35 ezer évesek.
Az állagmegőrzés miatt a barlang jelenleg nem látogatható, de a nagyközönség számára egy másolat érhető el.
Chauvet-barlang – Az őskori művészet írása
A Chauvet-barlang nevét felfedezőjéről, Jean-Marie Chauvet-ről kapta. A barlangot 1994-ben fedezték fel, és sokak szerint jelentősége meghaladja a Lascaux és Altamira barlangokét. Franciaország területén található, és több periódus rajzai is fellelhetők benne. Vannak 30 000, de 25 000 éves rajzok is, így a barlang a magdaléni kultúra legrégebbi leleteit őrzi.
Külön érdekesség, hogy a barlang utolsó látogatója mintegy 25 000 évvel ezelőtt járt itt, és az addigi állapota egészen a felfedezéséig változatlan maradt. Az őskori művészet jellegzetessége, az állatábrázolás, a Chauvet-barlangban is dominál. A falakon lovak, őstulkok, szarvasok, oroszlánok, mamutok, párducok, medvék, orrszarvúk és hiénák láthatók. Különleges, hogy skorpió ábrázolás is megtalálható. Az állatábrázolások mellett emberalakok, vadászok, arcképek és szeméremdombok is előfordulnak.
A kutatók úgy vélik, hogy ezen mintázatok elsősorban ábrázolási célt szolgáltak, nem mágikus vagy rituális funkciót. Mint az őskori művészet esetében általában, itt is csupán feltételezésekre hagyatkozhatunk.
A különböző állatábrázolások mellett geometrikus és ismétlődő mintázatok is felfedezhetők a falakon, amelyeket sokan az írás kezdeti formájaként értelmeznek.
Neolitikum
A neolitikum alapjaiban alakította át az őskori művészet festészetét. A festményeken megjelenik az elbeszélő jelleg: a képek immár történeteket mesélnek. A neolitikum kezdetén elindul az absztrakció folyamata, amely a korszak végére teljesen kialakul. A festészet célja már nem csupán mágikus jellegű, hanem sokkal inkább az istenekhez való imádat eszközeként szolgál.
Çatalhöyük – Az őskori művészet falfestménye
A neolitikum festészete elszakad a barlangoktól, és a kialakuló települések falait kezdi díszíteni. A már ismertetett Çatalhöyük településen található egy falifestmény, amely egy bikát ábrázol. A festmény i. e. 7 000-ből származik, és jól szemlélteti, hogy a neolitikum idején az őskori művészet már a települések közösségi tereihez kapcsolódott, nem csupán a természetes barlangokhoz.
Taszilin-Ádzser
Algéria mai területén a kutatók közel 15 000 sziklarajzot találtak, amelyek több mint 6 000 éven át készültek. Szigorú értelemben ezek már nem csupán az őskori művészet részei, mivel a festmények i. e. 6 000-től i. u. 100-ig készültek. A rajzok három nagy korszakra bonthatók.
Az első korszak i. e. 6 000 és i. e. 5 000 között zajlott, ekkor vadászjeleneteket, gazellákat és zsiráfokat ábrázoltak az ottani lakosok. A pigmentként palaanyagot használtak, kötőanyagként pedig tojásfehérjét alkalmaztak.
A második korszak i. e. 4 000 és i. e. 1 500 közé tehető, ezt a kerekfejű korszaknak is nevezik, mivel az ábrázolásokon nagyméretű fejek jelennek meg. Ebben az időszakban megváltozott a témavilág is: az állattenyésztés kialakulásának hatására kedvelt motívummá vált a szarvasmarha, valamint a mindennapi és kultikus jelenetek ábrázolása.
Az utolsó korszak a hanyatlás időszaka volt, i. u. 100-ig tartott. Ebben az időszakban a rajzok színvonala csökkent, és az éghajlat változása miatt a környezet elnéptelenedett.
Az őskori művészet bútorai
A paleolitikumban már jelentek meg ülésre alkalmas tárgyak és fekvőhelyek, azonban valódi bútor készítésről még nem beszélhetünk az őskori művészet kontextusában. A neolitikum során azonban megjelentek a bútorhoz hasonló kezdeményezések: például Çatalhöyük-ben a házak belsejében agyagból készítettek fekvőhelyeket.
Skara Brae település a mai Skócia területén i. e. 3 000 környékén létezett, és itt készülhettek az első berendezési tárgyak. A helyi lakosok kőből készítettek szekrényeket, ülőkéket és más típusú bútorokat.
Összességében elmondható, hogy a bútorok kialakulása már ekkor elkezdődött, de még nem beszélhetünk teljes értékű bútor-művészetről az őskori művészet keretében.
Az őskori művészet ékszerei
Az első ismert ékszerek mintegy 75 000 évesek. Ezek tengeri csigákból készített, átfúrt és vörös okkerrel festett gyöngyök voltak, amelyeket a Blombos-barlangban találtak. A paleolitikum során ezek voltak a legjellemzőbb ékszerek, de készítettek ékszereket mamutcsontból is.
I. e. 9 000 környékén már megjelenik a borostyán ékszerként. A neolitikumban különböző kőzetek is kedvelt alapanyaggá váltak az ékszerkészítés során. Az első arany ékszereket Bulgáriában fedezték fel, ezek vélhetően i. e. 4 500 körül keletkeztek.
Az ékszerek használata jól mutatja, hogy az őskori művészet nem csupán funkcionális tárgyakban, hanem személyes díszítésben is kifejeződött.
Források
E.H. Gombrich – A művészet története
Szabó Attila – Művészettörténet vázlatokban
